Illóolajok

Tiszta és természetes illóolajok: mit jelent valójában a HEBBD megjelölés

Egy illóolaj csak akkor érdemli meg ezt a megnevezést, ha gőzdesztillációval vagy hideg préseléssel nyerik, kizárólag botanikailag azonosított aromás növényi anyagokból. A HEBBD (botanikailag és biokémiailag meghatározott illóolaj) megjelölés többet jelent, mint a „100% természetes” címke: megköveteli, hogy a botanikai fajt a teljes latin nevével (nemzetség, faj, változat) megadják, hogy a termelő szervet (levél, virág, kéreg, gyökér, mag), és hogy a biokémiai profil is szerepeljen, különösen gázkromatográfiás és tömegspektrometriás (GC/MS) jelentés formájában. E dokumentum hiányában olyan aromás anyagot vásárol, amelynek tényleges összetételét nem ismeri.

A kemotípus mindent megváltoztat. Rosmarinus officinalis A kámforos, a cineolos és a verbenonos kemotípus három, ugyanabból a fajból származó olaj, amelyek biokémiai profilja a gyakorlati használatban összeférhetetlen: a kámfor kemotípus nagy dózisban neurotoxikus, és kifejezetten ellenjavallt terhes nők, gyermekek és epilepsziások számára, míg a cineol kemotípus mucolitikus hatással rendelkezik, anélkül, hogy ilyen specifikus toxicitással járna. Rozmarint vásárolni anélkül, hogy ismernénk a kemotípusát, azt jelenti, hogy azonosítatlan anyagot vásárolunk.

Kivonás, hozam és hatása a végső kémiai összetételre

A gőzdesztilláció továbbra is a referenciaeljárás a legtöbb illóolaj esetében: a gőz áthalad a növényi anyagon, magával ragadja az illékony vegyületeket, a terhelt gőz kondenzálódik, és a vízzel nem keverhető aromás molekulák mechanikusan elválnak. A desztilláció időtartama és nyomása közvetlenül befolyásolja a végső profilt: a túl gyorsan, magas nyomáson desztillált finom levendula (Lavandula angustifolia) alacsonyabb linalool- és linalil-acetát-tartalommal rendelkezik, mint a hosszú, alacsony nyomáson végzett desztilláció, és illatminősége, valamint biokémiai összetétele is eltérő. A citrusolajokat (bergamott, citrom, édes narancs, grapefruit) a hideg préseléssel nyerik a gyümölcshéj külső részéből: ez az eljárás megőrzi a terpéneket (a citromban akár 95% limonént), de a bőrre alkalmazáshoz fényérzékeny olajokat eredményez, kivéve az FCF (furanokumarinek nélküli) változatot, amelyet úgy kezeltek, hogy eltávolítsák az e tulajdonságért felelős bergapténeket.

A szuperkritikus CO₂-kivonás egy harmadik lehetőséget jelent: 31 °C-on és 74 bar nyomáson a szén-dioxid hőmaradék nélkül oldja fel az aromás vegyületeket, ami megőrzi a hőérzékeny molekulákat, amelyek a hagyományos desztillált olajokban nem találhatók meg. A gyártási költségek jelentősen magasabbak, ami tükröződik a végső árban is. A CO₂-val kivont damaszkuszi rózsaolaj (Rosa damascena) fenil-etanol-tartalma (akár 60-70%) összehasonlíthatatlan a gőzdesztillált olajéval, amelyben a fenil-etanol szinte teljesen hiányzik, mivel ez a vízben oldódó vegyület a virágvízben marad.

A főbb biokémiai családok és főbb hatóanyagaik

Az illóolajok biokémiai családjainak megértése lehetővé teszi azok dokumentált tulajdonságainak és tényleges ellenjavallatainak értékelését, az általános illatleírásokon túlmutatva. A monoterpének (limonén a citrusfélékben, α-pinén az erdei fenyőben, paracimén a kakukkfűben) nagyon illékonyak, alacsony bőrre gyakorolt kockázattal járnak, de a levegőn oxidálódnak. A terpén-észterek (a valódi levendulában és a muskátlisalviában domináns linalil-acetát, a majoránnában található geranil-acetát) valószínűleg a hígított formában bőrre alkalmazva legjobban tolerált molekulák. A fenolok (timol a timolos kakukkfűben, karvakrol a kompakt oregánóban Origanum compactum, eugenol a szegfűszegben) bőrirritálóak és májkárosítóak nagy dózisban vagy hosszan tartó, hígítatlan használat esetén. A ketonok (a kámfor a kámforos rozmaringban, a tujon a gyógyzsályában, a menton a borsmentában) túlzott adagban neurotoxikusak, szűk terápiás tartományuk van. Ezek az adatok nem vélemények: toxikológiai dokumentációban szerepelnek, és meghatározzák a használat során szükséges óvintézkedéseket.

A természetes illóolajok felismerése a szintetikus illatanyagok között

A „illatos olajok” vagy „aromás olajok” piaca elárasztja az általános platformokat olyan termékekkel, amelyeket 10 ml-enként 2-3 euróért árulnak, az illóolajok nevéhez hasonló elnevezések alatt. A különbség nem csekély. Egy valódi rózsa illóolaj (Rosa centifolia vagy Rosa damascena) milliliterenként 15–30 euróba kerül a minőség és a betakarítás éve függvényében, az anyaghozam miatt: körülbelül 3–5 tonna friss szirmra van szükség egy kilogramm rózsa illóolaj előállításához. Egy 10 ml-es, 5 eurós „rózsa” üveg vagy szintetikus rózsát (izolált fenil-etanolt vagy molekuláris rekonstruált anyagot) tartalmaz, vagy egy növényi olajban lévő keveréket, amelyben elenyésző mennyiségű illóolaj van, vagy pedig gerániumolajat (Pelargonium graveolens), amelyet tévesen a rózsához hasonlóként mutatnak be. Ezek közül egyik sem csalárd önmagában, ha a címkézés őszinte. A probléma akkor jelentkezik, ha ez nem így van.

• A tiszta illóolaj jellemzői: a címkén feltüntetett teljes latin név, a termelő szerv megnevezése, nyomon követhető tételszám, származási ország, feltüntetett kivonási eljárás, kérésre rendelkezésre álló GC/MS-jelentés
• Figyelmeztető jelek: egységes ár minden fajra (a fahéj kéreg, az ylang-ylang és a citrom előállítási költsége nem azonos), latin név hiánya, „aromaolaj” vagy „illatanyag” megnevezés pontosítás nélkül

Tárolás, eltarthatóság és gyakorlati használati óvintézkedések

Az illóolajok fény és hő hatására oxidálódnak. Egy sötétített (barna vagy kobaltkék) üvegpalack, amelynek száján cseppfogó van, és amelyet 15–20 °C-on, hőingadozásoktól mentes helyen tárolnak, az észterek vagy alkoholok túlsúlyban lévő olajok esetében több évig megőrzi biokémiai minőségét. A monoterpén-terpénekben gazdag olajok (fenyő, citrus) gyorsabban oxidálódnak, és oxidáció után bőrirritálóvá válhatnak: felbontás után 6–12 hónapon belül kell felhasználni őket. A sűrű és viszkózus olajok (vetiver, perui balzsam, mirha) élettartama hosszabb, mint a nagyon folyékony olajoké.

Helyi alkalmazás esetén egyetlen fenolos dominanciájú vagy magas ketonkoncentrációjú illóolaj sem alkalmazható tiszta formában a bőrön: az alapvető szabály, nem pedig kivétel, hogy 1–3%-os hígításban kell használni egy növényi hordozóolajban (jojoba, édesmandula, mogyoró, a kívánt textúrától függően). Az aromaterápiában dokumentált hagyományos felhasználások szerint bizonyos olajokat, mint például a valódi levendulát vagy a teafaolajat (Melaleuca alternifolia, legalább 30% terpineol-4-ol, legfeljebb 15% cineol az ISO 4730 szabvány szerint) tiszta formában használnak kis területeken, helyi alkalmazásokhoz. Ezek ismert kivételek, nem általánosítható modell. Légterjesztéshez inkább a hideg diffúziót (porlasztó vagy ultrahangos diffúzor) válasszuk a hővel történő diffúzió helyett, amely denaturálja a leghőérzékenyebb vegyületeket.